Elsőként 1767-ben Joseph Priestley elegyítette a széndioxidot a vízzel. Mivel egy sörfőzde mellett lakott megfigyelte, hogy az erjedő alkohol felett gáz lebeg. Ez a gáz kioltja az égő faforgácsot, ha a közelében gyújtja meg, s eközben a gázelegy alászáll a földre. Ebből kikövetkeztette, hogy a gáz (szén-dioxid), nehezebb a levegőnél. Otthoni laboratóriumában is előállította a „nehéz levegő”-nek nevezett gázt, majd vízben oldotta és megtapasztalta, hogy ezáltal kellemes ízű folyadék keletkezik. A angol Királyi Természettudományos Akadémia 1773-ban Priestleynek kitüntetést adományozott a szódavíz feltalálásáért.
Magyarországon 1826-ban Jedlik Ányos ért el új eredményeket, amikor a balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Az ő nevéhez fűződik a szikvíz nagyüzemi gyártása, vagyis a szódavíz elterjesztése, amelyet ma már hungarikumként tartunk számon.
A mesterséges ásványvizek előállításának kérdése már a 18. században foglalkoztatta a természettudósokat; a század második felében sikerült is. Jedliket valójában az előállítás módja érdekelte: miként lehet egyszerű eljárással és olcsón előállítani. Életrajzírója szerint 1826-ban kezdte kutatni a megoldást.
1829-re sikerült is megfelelő készüléket szerkesztenie. A győri bencés rendház szerzetesei ízlelhették meg először a Jedlik-féle szódavizet és talán a fröccsöt is.
Találmányának leírását és rajzát 1830-ban meg is jelentette a Baumgartner és Ettingshausen bécsi egyetemi tanárok által szerkesztett Zeitschrift für Physik und Mathematik című folyóiratban. Készülékét 1831-ben és 1840-ben tökéletesítette, s 1841-től Pesten nagyban is előállított szódavizet. 1843-ig ő, utána unokatestvére, Szabó Alajos vezette a 3-5 munkást foglalkoztató kis üzemet, 1852-ben megszűnt a vállalkozás.
A fejlesztett, tökéletesített készüléken előállított mesterséges ásványvizet 1841 őszén (szeptember 5-9.) mutatta be Pesten a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók második nagygyűlésén. Előadásában 3 módon nevezi: "mesterséges szénsavas víz", "mesterségesen készült savanyú víz", "pezsgő víz".
Kóstolásul elegendő mennyiséget készített, s megkínálta vele tudóstársait.
Kétféle ásványvizet mutatott be, tehát választék is volt. Az egyik egyszerűbb: vízből és szénsavból állt. A fogyasztás módjára is tanácsot adott: "azon csípőssége, melyet a pezsgő borban kedvelünk, nagyon kielégíthető, pohárba töltvén szüntelen szénsavbuborékot hány, míg a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségéből". Költői stílusú tájékoztatás!
Ezt a változatot a bornemisszáknak ajánlotta, s nem a bor hígítására a következőképpen: "Érdemes lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjúságuk oltásakor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák".
A másik csípős víz ásványi anyagokat is tartalmazott, ui. ezek a szénsav egy részét megkötik. A roitsihez (írja rojtsinek is, de nevezték rohitschnek is) hasonlítja. A roitsi természetesen szénsavas, glaubersós ásványvíz volt. Nevét lelőhelyéről (Rohitsch, Rogatec stíriai település, ma Szlovénia) kapta. Használatára Jedlik a következő tanácsot adja: ha bor vagy citromlé hozzá töltetik kellemes csípősségűvé válik.
A szódavíz (másként szikvíz, a köznyelvben szóda is), nyomás alatt lévő szénsavas ital. Szikvíznek (szódavíznek) csak olyan terméket szabad nevezni, amely szifonfejes palackba, vagy szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes ballonba van töltve.
A szódavíz nagy nyomáson (4-6 atmoszféra) szén-dioxiddal telített tisztított vastalanított ivóvíz, amelynek Magyarországon való gyártását Jedlik Ányos dolgozta ki. Kezdetben a szódavizet szikvízgyártó kisiparosok állították elő és üvegpalackokban árulták. A 20. század második felében megjelentek a fémből készült palackok (szifonok), amelyekben a szén-dioxidot és a nyomást a rászerelhető patron tartalma adja. A rászerelés során a patronból nyomás alatt átáramlik a szén-dioxid és összekeveredik a vízzel.
A 20. század végén a szikvízgyártó kisiparosok átálltak a műanyag palackban tárolható szódavíz árusítására.
A szódavizet tehát nem Jedlik találta fel, azonban a szódavízgyártás, a gyakorlati alkalmazás terén két dologban az övé az elsőség:
1. A széndioxid sűrítésére ő már nem használ mechanikus légsűrítőt, hanem erre a célra a gyors vegyi bomlás előnyeit aknázza ki. Ezzel a megoldással lényegesen egyszerűbb és olcsóbbá lett az egész összeállítás.
2. Amire az ásványvíz-források és töltőtelepek tulajdonosai csak a század vége felé kezdtek gondot fordítani, azt Jedlik már régen megvalósította, amidőn a vízrészecskék ütődéséből és a levegővel való érintkezéséből származó szén-dioxid-veszteség elkerülése végett az edény aljáig érő csövön át fejtette le a telített vizet, a szódavizet.
Készüléke egyébként a szódavíznek ipari előállítására is alkalmas volt mindaddig, ameddig a szén-dioxidot magán a töltő-telepen kellett fejleszteni, nem úgy mint ma, amikor acélpalackokban árulják.